Mi? Hogy mi van? Ja, hogy hány évesnek látszol? Olyan 43-44 lehetsz. Honnan tudom? Szerinted? Hát onnan, hogy látszik rajtad. De, tényleg látszik, hidd csak el. Hogy a Zsuzsi szerint nem látszik? Tudod mit? Akkor kérdezd inkább a Zsuzsit, engem meg hagyjál végre békén a hülyeségeiddel. Ja, hogy a Zsuzsin se látszik. Mi? Hogy nem látszik többnek harminckettőnél? Te vak vagy cseszd meg? Jó, hogy nem mindjárt huszonöt!
Hogy én se? Szóval szerinted én is max harmincötnek nézek ki. OK vazze, te tényleg vak vagy. Így már értem. Mi van? Hogy szemét vagyok? Dehogy is! Én csak őszinte vagyok. Na jó, most ne akadj már ki! Ha akarod én is azt mondom, hogy harmincötnek látszol, a Zsuzsi meg simán letagadhat egy tízest, csak azt nem értem, miért lenne ez jó. Hogyhogy azért mert ez az igazság? Dehogy ez! Ez egy mocskos nagy értelmetlen hazugság hát nem érted? Tudom, hogy szemét vagyok, az előbb mondtad. Nem, szerintem sem kéne folytatnunk ezt a beszélgetést. Tudod mit? Nem is érdekel az egész. Ha így akarod látni, hát lásd így. Ha te harmincötnek érzed magad, akkor legyél harmincöt és ne figyelj senkire. Igen, jól hallottad. Senkire. Te csak magadra figyelj, meg a Zsuzsira. Mer a Zsuzsi az tudja. Tudja, hogy fiatalosak, nyerők és vonzóak vagytok. Mi van? Hogy a nő olyan, mint a villanykörte? Hogy egy ragyogó negyvenes sokkal jobb, mint egy halovány kis huszonötös? Te tényleg idióta vagy baszki! Elhúztam! Nem érdekel, felőlem hisztizhetsz, nekem most akkor is mennem kell. Még be kell fejeznem egy kimutatást, csak utána mehetek haza. Igen, a fekete miniruha jó lesz estére. Nem, a piros tűsarkú sem lesz túlzás, csak hagyj már végre békén! Igen, szerintem is te leszel a buli királynője. Persze, ha felébredtél hívjál nyugodtan, egyértelmű, hogy érdekel sikerült –e befűznöd azt a jóképű harmincas fiúkát a marketingről. Bocs, de nekem most tényleg mennem kell, csak egy kávéért ugrottam ki. Majd beszélünk még. Szia!
Ismerős ugye? Sajnos egyre többször bonyolódom értelmetlen vitákba korombeli nőkkel az öregedésről és ez most eléggé zavar. Mert a legtöbb nőnemű ismerősöm szerint negyvenesnek lenni valami olyan szégyellnivaló betegség, amit titkolni, tagadni és álcázni kell. Amit nem illik és nem is lehet felvállalni. Mert egy negyvenes nő már öreg. Az lestrapált, slampos, kövér és igénytelen. Abba már csak hálni jár a lélek. „Negyven fölött már szaga van a nőknek”. Nem éppen polkorrekt a szöveg, tudom én, de attól még tűpontos. Mert a negyven körüli nők nyolcvan százaléka így gondolja. Sajnos. Igen, a nők és nem a férfiak. Én meg nem így gondolom és ez szerintük baj.
Rohannak, kapkodnak, kínlódnak. És persze versenyeznek. Mindennel. Főleg egymással. Meg a szerencsétlen harmincasokkal, pedig azok magasról tojnának rájuk, ha békén hagynák őket.
Az idővel, a ráncokkal, a kilókkal. Legfőképp az idővel. Úsznak kocognak, aerobikoznak, kenik magukra a Q10-et és nyomatják az önbizalom növelő tréningeket. Új istenük Marozsák Szabolcs és mindenki ellenség, aki mást mer mondani.
Mindent egyszerre akarnak és gyorsan. Félnek, ha lemaradnak kimaradnak. Örökre.
Pedig mindegyikük jó fej lenne, ha nem lihegnék ennyire túl. A legtöbbjük okos, vicces és szórakoztató. Csinosak, ápoltak és igényesek. Viccen kívül, tényleg sokkal jobban néznek ki, mint a tíz vagy húsz évvel ezelőtti negyvenesek. Csak azt nem értem, akkor miért kell ez a cirkusz? Miért nem tudják elfogadni, hogy a nő is megöregszik majd egyszer, nemcsak a férfi. A hosszú életnek ez bizony velejárója. Senki sem marad örökké harminc, még akkor sem, ha lárvaarcra műtteti magát.
Az egyetlen dolog amit nem értenek meg, hogy az öregedés nem korfüggő. Semmi köze a megélt évekhez, a szemünk sarkában megjelenő szarkalábakhoz, a megvastagodott karokhoz és a megszélesedett csípőkhöz. Még a naptárhoz sincs köze.
Hogy akkor mihez van köze? Szerintem egyetlen mondathoz. Ez az a mondat, ami akkor esik ki először egy értelmes nő száján, mikor menthetetlenül öregedni kezdett: Szerinted hány évesnek nézek ki?
Igen, szerintem ez az egy mondat a női lét rákfenéje. Ez az, ami többet rombol rajtunk, mint három, ránctalanító krém nélkül eltöltött év. Ez az, amit ha értelmes ember meghall, máris menekülőre fogja.
Főleg ha pasi az illető. Nem egy haverom panaszkodott már emiatt.
Mert nekik is rohadtul kellemetlen ám. A legtöbbjük ilyenkor csak vigyorog bénán, izzad, mint kurva a templomban és fogalma sincs, hogy mit mondjon. Ha az igazat mondja, abból balhé lesz, tehát hazudni kell. De mégis mennyit? Mi az a hazugságmennyiség, ami még pont hihető, de már udvarias? Na az ilyen pasik tapasztalataiból tudom én is a tutit. Szerintük ilyeneket a nő csak 38 fölött és 50 alatt kérdez. Tehát az ideális szám valahol 35 és 38 között lesz.
Nem azt mondom, hogy negyven fölött húzzuk le a rolót és vonuljunk szocotthonba! Nyugodtan sportoljon a nő és törődjön magával. Ha magáért csinálja az egészet és nem kényszerből az tök jó. Ha azért jár edzeni, mert ezzel kapcsol ki, ezzel vezeti le a napi streszt és ettől töltődnek fel a lemerült aksijai hát csinálja. Annak sem vagyok ellene, ha nem csak ápolt és csinos, de vagány is egy negyven fölötti nő. Sőt, örülök neki. Én is megnézek egy stílusosan felöltözött nőt, ha másért nem is, legalább azért, hogy tanuljak tőle. Az nem tetszik, mikor húsz éves lányoknak tervezett cuccokban pompázik, vagy olcsó prostinak álcázza magát. A gondom csak az izzadtságszagú, lealacsonyító küzdelemmel van. Mikor a nő fogát összeszorítva szenvedi el az egészet. Mikor nem kiérdemli, hanem kizsarolja a bókokat.
Nem vagyok álszent, bevallom, nekem is fáj a fiatalságom elmúlása. Rohadt szar érzés, hogy nem fordul már utánam annyi pasi, hogy nem flörtöl velem a hentes meg a gyrosos fiú, de hát ez van. Azt gondolom ez normális dolog, nem is szégyellem. Minden nőnek szüksége van bókokra és rajongásra, még azoknak is, akik tagadják. A hangsúly a folyamat normális megélésén van. Azon, hogy ne csináljak hülyét magamból csak azért, mert telik az idő. Elfogadtam, hogy a korombeli férfiak már a fiatalabb nők társaságát keresik. Az esti bulik is a táncról szólnak már nem az ismerkedésről. Lapos cipőben és több ruhában indulok el, meg persze jóval több pénzzel is, mert a kutya sem hív már meg egy pohár borra.
És szerintem ez a lényeg. Az elfogadás. A méltóságunk megőrzése. Az, hogy ne harsogjunk csatak részegen olyan mondatokat a pesti éjszakába, hogy “a negyven az új harminc!”
Van ugyanis pozitív példa is előttem. Nem is egy. Szerencsére ismerek nem egy normális, kedves nőt is, akik felvállalják a korukat, akik úgy tudnak csinosak lenni, hogy közben nem válnak sem közönségessé sem röhejessé, akik nem kapnak idegbajt ha van rajtuk néhány plusz kiló és akik mindemellett nagyon boldogan élnek. Én csak azt szeretném, ha minden nő eljutna idáig, mert akkor sokkal könnyebb lenne az életük és összességében jóval boldogabbak lennének.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: