Az egész úgy indult, hogy akartam egy női magazint. Mer’ az ember lánya néha akar egy olyat. Csak úgy, női szeszélyből. Kedve támad leheveredni a kanapéra és falni a betűket meg nézegetni a szép színes képeket. Jól esik elálmodozni pár méregdrága és nagyon procc szetten, ami sosem volt a stílusa és végigolvasni pár olyan receptet, aminek akkor sem állna neki, ha az élete múlna rajta. Csupán csak azért, mert az jó. Mert kell. Mert mi nők ilyesmikkel tudunk a legjobban kizuhanni a mókuskerékből.
A gondolatot gyorsan tett is követte, ha már úgyis a közértben szerencsétlenkedtem. Szóval kaptam magam és faképnél hagyva az akciós trappistákat meg leértékelt marhaszegyet elkocogtam az újságosstandhoz. Na ott aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere. Pszicho izés, kertes-házas, szabós-varrós, sztáros-pletykás, nőcis, anyukás, sportos, sütős-főzős, öltözködős, színezős, horoszkópos, még felsorolni is hosszú mi minden. Ha már szép színes képekre meg sok betűre vágytam, lekaptam hát egy nőciset. Végigfutottam a tartalmán, majd gyorsan visszatettem. Aztán megismételtem az egészet elölről. Hiába no, édesanyám is mindig mondta, hogy nehezen tanulok a hibáimból, most is vagy ötször újráztam mire rájöttem, hogy nem kéne. Itt ma nekem nem terem babér.
Hogy miért nem? Nagyon egyszerű. Azért nem, mert a mai újságkiadók egyszerűen megfeledkeztek rólam, mint célcsoportról. Persze vannak nagyon jó és színvonalas tematikus lapok, de ha az ember épp nem akar nagykabátot varrni, akkor nem egy Burdával fog kikapcsolódni ugyebár. A „sima”, hétköznapi értelemben vett női magazinok meg valahogy nem nekem szólnak.
Jó, én elismerem, hogy problémás vagyok. Nem különösebben érdekel a hírességek magánélete, fogalmam sincs mi az az insta és nem szeretem a túl színes, csiricsáré kollekciókat sem. Nincs gyerekem, nem akarom megvalósítani önmagam és ebben a korban már szextippekre sincs különösebben szükségem. Szóval érdektelen vagyok. Akárcsak több ezer, velemkorú, azonos nézeteket valló nőtársam.
Egyre több barátnőmtől hallom, hogy kimaradtak a nyomtatott sajtó szórásából. A női lapok vagy harmincöt alatti nőknek szólnak, vagy családanyáknak. Persze, fontos dolog a gyerek meg a háztartás, de talán van még millió más dolog is, ami érdekelhet egy negyvenes nőt.
Ott vannak mindjárt a cikkek. Borzalom! Fájó nosztalgiával emlékszem vissza az intellektuális humor olyan nagyágyúira, mint V. Kulcsár Ildikó, Vass Virág, Nényei Borbála vagy Bus István. Hiányzik az olyan hétköznapi humor is, amitől az ember hangosan felröhögött a buszon. Sosem felejtem el, mikor Kormos Anett miatt néztek hülyének a hetesen pár éve. Vagy az olyan keserűen vicces önirónia, amit Tékás Viku nyom a neten. Könyörgöm! Ne legyen már mindenki ilyen rohadtul komoly és önelégült!
Tudom, hogy most kemény világban élünk, mikor nem divat a finom (vagy éppen nagyon is direkt) humor, mikor mindenki depis és a közhangulat is valahol a béka popója alatt van, de talán az ilyen apró dolgok is hozzájárulnak ehhez.
Közel 10 éve volt már, mikor egy női magazin közepe táján párhuzamban olvashattunk két cikket ugyanarról a témáról. Az egyiket egy újságíró lány írta, a másikat egy fiú. Ugyanaz, de mégis annyira más. Na én most épp ilyenekre gondolok. Ez a fajta újságírás hiányzik nekem, de nagyon.
Hiányoznak a hétköznapi emberek is. Az olyan cikkek, amikben Ági, zárójel harmincnyolc és Bea, zárójel negyvenkettő mesélt az életéről egy téma keretében. Mikor a ruhákat a 40-es méretű, harminchat éves, körte alkatú Zita és a negyvenhárom éves, negyvenkettes méretű, háromszög alkatú Marcsi mutatta be. Mert ezekből tényleg inspirálódhatott az olyan tökéletlen alkatú átlagnő, mint én. Ma meg nullás méretű modell lányok feszítenek mindenhol, akiken úgy áll a ruha, mintha le se vették volna a vállfáról.
A másik kedvenc a pasik teljes tökéletes hiánya. Mert mi van egy férfimagazinban? Gyors kocsik, méregdrága órák és fürdőruhás lányok. Ezzel szemben mi van egy női magazinban? Középáras, ízléstelen ruhák fogas alkatú modelleken, olcsó kiegészítők és fürdőruhás lányok. Szerintem ugyanazok, mint a férfimagazinban, csak itt nem pucsítanak, hanem strandtáskával pózolnak és a képek mellett ott van vastaggal kiemelve a bikinik gyártója és ára. A jóég áldjon már meg mindenkit! Egy fáradt negyvenes nem vékony csajokat akar nézegetni, hanem kisportolt harmincas (ne adj isten negyvenes!) pasikat. Lehet, hogy én vagyok faék egyszerű szexista barom, de a tökömet nem érdekli a konkurencia! Nekem pasikat mutassanak öltönyben, sportzakóban vagy egy szál boxerben. (Jó, ha lehet a boxer azért maradjon rajtuk, mert ennyire még én sem vagyok bevállalós!)
Nem érdekel hogyan lehet több ezer követőm az instán és az sem, hogy a szomszéd Gizinek ugyanolyan nyomorult a magánélete mint az enyém, csak ő nagyon jól nyomul a Facen, ezért hiszem azt, hogy boldogabb. És tudod miért nem érdekel? Mert pontosan tudom magamtól is. Ahogy azt is tudom, hogy hogyan szerezzem meg, tartsam meg vagy kényeztessem a pasimat. Merthogy ezek a témák is legfeljebb huszonöt alatt jelentenek újdonságot a mai világban.
Könyörgöm, ha már a vízcsapból is a feminizmus folyik, akkor nem jelenhetne meg mondjuk a női lapok hasábjain is? Mert az, amit most látok a női nem olyan önmagában való leértékelése, amitől agytubit kapok.
Engem, mint nőt ugyanis nem ezek a témák érdekelnek. Érdekel viszont az irodalom, a művészet, a tudomány és a gazdaság. Persze nem elvont, szakembereknek szánt formában, csak úgy simán, kicsit „konyhanyelvre” lefordítva. Annyira jól esne már egy olyan cikket olvasni, aminek értelme is van, amitől kicsit „több” lehetnék. Hiányolom a nőket is. Mármint az igaziakat. Azokat, akik olyan eredményeket érnek el, amikről a magamfajta csak álmodhat. Érdekelne a kutató biológus, a gyerekorvos, a politikus, a matematikus. A női űrhajós, a légiirányító csaj a reptérről vagy a tanárnő, aki minden nap kilométereket utazik csak azért, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket tanítson. Róluk miért nincs szó sehol?
Miért nem ajánl nekem senki igazi könyveket, igazi filmeket vagy igazi élményeket? Miért csak a béna csajos vígjátékok meg a romantikus félponyvák szerepelnek az ajánlókban?
Miért nem tol senki az orrom elé méregdrága, jól csengő nevekkel ellátott ruhákat? Istenem, legalább képen had lássak már egy Max Marát vagy Guccit! Viccen kívül érdekelne. Ha már a boltba úgysincs képem bepofátlankodni, legalább 2D-re csorgathassam a nyálam.
Nem akarok messzire menni, tök fölösleges társadalmi problémát gyártani pár vacak újságból. Csak felvetettem, mint ötletet, hogy lehetne ezt másképp is.
Hátha megsajnál valaki és csinál végre egy tartalmas, jó női lapot.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: